Fővárosi Protestáns Kántorátus

Ami a két nap előtt történt – vesperasorozat a samáriai asszony történetéről (Jn 4,1–42)

Igét hirdetett Koczor Tamás.

Az alkalmak témái és az elhangzott önálló művek:

„A mélység lehetetlensége”

Michael Praetorius (1571–1621): Aus tiefer Not

Mélységes mélyből kiáltunk – 402. Luther-énekünk 1. verse

Heinrich Schütz (1585–1672): Die mit Tränen säen

Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni. Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezik, mikor kévéit hozza. (Zsolt 126,5–6)

„Ki?”

Heinrich Isaac (1450–1517): Ego sum pastor bonus

Én vagyok a jó pásztor, alleluia. Én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, alleluia. (Jn 10,14 alapján)

W. S. Bennett (1816–1875): Két tétel A samáriai asszony c. kantátából

Recitativo: Az asszony így felelt: Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent. Jézus ezt mondta neki: Én vagyok az, aki veled beszélek. (Jn 4,25–26)

Kórus: Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. (Kol 1,15)

„A szenvedély kenyere”

Manuel Cardoso (1569–1650): Quam ego dabo

Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne – mondta az Úr a samáriai asszonynak. (Jn 4,14 alapján)

R. Vaughan Williams (1872–1958): O taste and see

Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. Halleluja! (Zsolt 34,9)

„Az arc elvesztése”

Johann Staden (1581–1634): O, Jesu Christ mein Gott und Herr

Ó, Jézus Krisztus, Istenem és Uram, csak hozzád igyekezem. Mennyet és földet sem kívánok, lelkem eleped testemben. De ha csak te vagy enyém, Jézus Krisztus, akkor teljes örömben élek: te vagy osztályrészem és szívem vigasztalója most és minden időben.

W. S. Bennett (1816–1875): Ó, maradj vélem

Kórustétel A samáriai asszony c. kantátából 121. énekünk 1., 6. és 7. versének szövegére

Szolgálat Richly Zsolt rajzfilmrendező temetésén

Hangképző és közösségépítő hétvége

Részletek a közös gondolkodásból:

„A kántorátus nem egy kórus vagy együttes, hanem olyan kezdeményezés, mely célokat tűz ki, s megpróbál eszközöket keresni a cél megvalósítására. A cél: rendszeres, magas színvonalú, a liturgiával szerves egységet alkotó templomi zenei élet biztosítása.” (Dobszay László)

Kórus-e a kántorátus jelenlegi együttese? Ha igen/nem, miért?

„A […] rendszeres énekvezetést természetesen akkor lehetne megfelelően biztosítani, ha az énekesek illő honoráriummal lennének lekötve. Nem tudom, miért kell ezen röstelkedni. A papot is megfizetik. A pénz itt nem a buzgóságot pótolja, hanem azt garantálja, hogy az énekes rendszeresen és biztosan ott lesz a próbán és a szolgálaton.” (Dobszay László)

Mit jelent nektek, hogy fizetést kapunk a szolgálatért?

„A GyLK [a zöld énekeskönyv] megkönnyíti az előkészületi munkát, papírt spórolunk meg azzal, hogy nem kell alkalmanként mindent fénymásolni [régen így ment ez]. Sajnos az is igaz, hogy máig többen panaszkodnak a kötetre, hogy túl sokat kell lapozgatni, nehezen követhető az istentisztelet folyamata.” (Bence Gábor)

Mennyire követhető szerintetek a kiosztott lap? Mit lehetne rajta javítani?Ha teljesen más módszert választanátok, mi lenne az?

Szolgálat Mády Katalin örökös kántorátustag és Benczúr Zsolt esküvőjén

Közösen a kelenföldi énekkar, a Hold kórus és a Csepregi család tagjaival, vezényelt Pap Kinga Marjatta.

Elhangzott:

Gottfried August Homilius (1714–1785): Deo dicamus gratias

A 80. genfi zsoltár 9. verse (GyLK 723), majd Jan Pieterszoon Sweelinck (1562–1621) 80. genfi zsoltárának ötszólamú feldolgozása.

Új istentiszteleti beosztás

Ebben a munkaévben a gyülekezet lelkészeinek javaslata nyomán új munkarend került kipróbálásra Kelenföldön: havi egy vasárnap egy közös istentiszteleten találkozott a gyülekezet közösségének többféle rétege. Ez a vespera szempontjából az alkalmak csökkenését hozta magával, ugyanakkor a munkaév őszén vállalt kiemelt szolgálatok és a tavaszi helyzet által magával hozott videós munkák lehetőséget adtak az énekeseknek a töretlen szolgálatra.

„Álom és realitás 1989–2019”. A Magyarországi Evangélikus Egyház Márton-napi ünnepsége, Prónay Sándor-díj átadása Bence Gábor részére

A Fővárosi Protestáns Kántorátus szolgálata:

GyLK 761 A 127. zsoltár [benne alapító karnagyunk keresztelési igéjével] recitált változata, egy- és négyszólamú recitálás váltakozásával

Henry Purcell (1659–1695): Nunc dimittis

Samuel Scheidt (feldolg.): Krisztus, ki vagy nap és világ – EÉ 109 a gyülekezettel alternatim módon

Prőhle Gergely: Bence Gábor laudatiója a Prónay Sándor-díj átadásakor

„Lássuk tehát a célt, azt, hogy mit akarunk! (…) „istenivé” szeretnők tenni az istentiszteletet, nem emberivé. Szeretnők, és ez a liturgia lényege, hogy az istentisztelet ne kikapcsolás legyen ebből a világból, ahogy sokan gondolják: békességnek a szigete, ahol megpihenhetnek a hétköznap fáradalmai után, oázis, ahol felfrissülnek; hanem a keresztyén életnek a magja, kenyere, lényege, az Istennel és egymással való közösség.

No de mi legyen a kiindulópont?

Ehhez maga az Ige, a Biblia nyújt segédkezet, amikor elénktárja az ótestámentomi istentiszteleti formákat. Ezeket az alapformákat többé-kevésbé ma is megtalálhatjuk. Ilyenek az imák, hitvallások, bűnvallások, himnuszok, responsorikus énekek… (…)

Az alapvető kérdések megszólaltatása után térjünk át az istentisztelet legfontosabb elemére, az énekre. Istennek ez az ajándéka nem maradhat sutba dobva akkor, amikor éppen az ő kinyilatkoztatására akarunk felelni, vagy megbízásából az ő szavait tolmácsoljuk.”

Tisztelt ünneplő gyülekezet, kedves Testvérek!

Bencze Imre evangélikus lelkész, a kitüntetett Bence Gábor édesapjának 1946-ban, a józsefvárosi és a pesterzsébeti gyülekezetben elmondott előadásából idéztem a szövegösszefüggés végett néhány bekezdést, de a lényeg az utolsó sorokban olvasható: „az ének nem maradhat sutba dobva”.

Talán furcsa, hogy egy 1962-ben született meglett ember, köztiszteletben álló muzsikus és tanár laudatioját az édesapjától vett idézettel kezdem. A szöveg teológiai mélységén kívül azért is teszem ezt, mert – bocsánat a hivatalos méltatás szabályaitól való eltérésért – a kitüntetett konfirmáló lelkészem legkisebb fia, így egyházi életem kísérője, voltaképp eszmélésemtől fogva.

Hogy Isten ajándéka nem maradt „sutba dobva” a kelenföldi parókián, ezt tudták mindazok, akik az egyébként is nagy műveltségű lelkészt, Bencze Imrét hallották szűk körben lelkesen vonósnégyeseket játszani és a zenéről beszélni. És nem maradt sutba dobva a nagy ajándék a templomban sem, hiszen Sulyok Imre kántori és zeneszerzői szolgálata, és legalább ennyire kedves és elegáns személyisége alakította a gyülekezet zenei világát.

Az 1962-ben született Gábor a zenei gimnáziumban már a klasszikus zenei pályára került, ugyanakkor a nagyon is élénk kelenföldi ifjúság könnyűzenei ízlésének alakításában is részt vett. Ha az „Ajtódnál valaki megáll”, vagy a „Mélyből hozzád száll szavam” kezdetű dalokat akkoriban valaki Bence Gábor hangszerelésében, vagy zongorakíséretével hallotta, mi több, énekelhette, megérzett valamit az amerikai gospel énekkarok hittel teli katarzisából – még ha az adott énekek akár csak 3–4 akkordból álltak is. Ezt azért is írom, mert Bence Gáborról manapság az tartják sokan, hogy egyértelműen a klasszikus korálirodalom alkalmazása mellett tör lándzsát – a könnyűzenei liturgiák rovására. Akárhogy is van ez most, még mielőtt bárki is (karmesteri) pálcát törne felette emiatt, a történeti hűség és az akkori politikai körülményekre való emlékeztetés végett se feledkezzünk meg arról, hogy Bence Gábor volt az, aki az első – ha tetszik – szamizdat ifjúsági énekfüzetet kottázta, akkordozta, szerkesztette, és juttatta ki Németországba a kelenföldi ifjúságból idegenbe szakadt Bereznayékhoz, hogy aztán sokszorosítva ők csempésszék a füzeteket vissza Magyarországra.

Fontosnak tartom, hogy ne feledjük ezeket az időket, és legyünk mindig hálásak mindazoknak, akik az egyház számára nem könnyű helyzetben az örömhírről szóló énekkel, zenével és persze szóval összetartották, lelkesítették a kisebb-nagyobb közösségeket. Már csak azért se feledjük, mert csak ebben az összefüggésben érthetjük meg a 30 évvel ezelőtti változás valódi jelentőségét. A mai alkalomra szóló meghívón látható 1989-es fényképen, a Fasori Gimnázium színpadán álló fiatal énektanár ekkor már elvégezte a Zeneakadémiát, megjárta Finnországot, ami pályája során később is mindig felüdülést, új lendületet adott neki. És most hadd idézzem Kézdy Edit, a Deák téri Gimnázium igazgatója, és Gáncs Tamás kelenföldi igazgató lelkész közös levelét, melyben Prónay-díjra terjesztik fel Bence Gábort:

„Középiskolai munkája során játékosságával, zeneszeretetével, jókedvével elbűvölte a gimnazistákat. Rengeteg gyereknek közvetítette a komolyzene értékeit, akik nélküle soha nem kerültek volna kapcsolatba a zenei kultúrával. Osztályfőnökként a diákok személyes megismerése, megerősítése, és a közös élményeken át történő nevelés volt az erőssége. Ének- és zenekarait megtartó közösségekké nevelte. Külföldi és hazai turnékra vitte őket. Iskolai zenekara számára évről évre új darabokat komponált és hangszerelt, hogy az aktuális diákegyüttes minél több, főként egyházi zeneművet megszólaltathasson. Az iskola ünnepeit a zenészek szolgálatával formálta, gazdagította.”

Mindeközben, mind a mai napig, a budapest-kelenföldi evangélikus gyülekezet kántori és karnagyi szolgálatát is ellátja, ahol legfontosabb elve, hogy az énekesek és a zenészek szolgálata az istentiszteleti liturgiába simuljon.” Azt hiszem, hogy a liturgia lényegéről író néhai Bencze Imre e szavak olvastán nem csak büszke lenne az ő legkisebb fiára, hanem velünk együtt örülne annak is, hogy a legnemesebb lutheránus zenei, liturgikus hagyomány ily magas szinten él Kodály országában, Bach egyházában.

Bence Gábor 1996-tól 22 éven át vezette a Budapesti Protestáns Kántorátust, közben 2006-ban doktorált. A Fóti Kántorképző Intézet vezetőjeként nem csak az intézmény épületének égetően aktuális megújítását viseli a szívén, hanem az egyházunk kántoraival való kapcsolattartást, az ő továbbképzésüket is. A Gyülekezeti Liturgikus Könyv kiadása, az Evangélikus Korálkönyv bővített kiadása mind-mind óriási hozzáértését és végtelen egyházszeretetét példázzák.

Kedves Gábor!

Tudjuk, hogy olykor nem könnyű, sőt, nagyon nehéz. A gyülekezeti mindennapok és az egyházi közélet, vagy a gimnáziumi ének-zene oktatás a sok öröm mellett, rengeteg vesződséggel is jár.

Harminc évvel ezelőtt a balti államokban a szabadságért és a függetlenségért vívott küzdelem egyik, a szimbolikusnál jóval jelentősebb gesztusa a karéneklés volt. Nem véletlenül lett Litvánia első szabadon választott elnöke egy zenetudós.

A mi harminc évvel ezelőtt kivívott, elnyert szabadságunk kevésbé volt zenei ihletésű. Mégis, mindazok, akik itt a Fasorban, vagy a Deák téri Gimnáziumban Bence Gábor által kerülhettek közelebb a muzsikához, a szabadságnak egy egészen különleges minőségét ismerhették meg. Nem csak azét a szabadságét, amit Vivaldi L’ estro armonico-nak, vagyis harmóniai találékonyságnak nevez, s amit akár egy átlagosnak mondható istentiszteleten a gyülekezet az orgonajátékod változatosságában élvezhet, hanem azét a szabadságét is, amiről Johann Sebastian Bach a János-passió koráljában beszél és énekel: „Durch dein Gefängnis Gottes Sohn,/ist uns die Freiheit kommen” – vagyis: „A Te fogságoddal Jézusunk ,/Az üdv ím, hozzánk jött el.”(A magyar fordításban a Freiheit, vagyis szabadság helyett üdv, üdvösség áll.) Szabadság, üdvösség – „a keresztyén életnek magja, kenyere lényege” énekelt formában – ahogy idősebb Bencze Imre írta – „nem sutba dobva”, hanem fennhangon.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma a Prónay Sándor-díjat a kuratórium javaslata alapján a 2019-es évben Bence Gábor egyházzenésznek, középiskolai tanárnak adományozza.

Kedves Gábor, eddigi szolgálatodat hálásan köszönjük, további életedre, munkádra, családodra Isten áldását kérjük.

A Budai Egyházmegye énekünnepe

A kántorátus önálló szolgálata:

Melchior Franck: Wer mich liebet – evangéliumi motetta magyar nyelven

„Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és nála maradunk.” (Jn 14,23) alapján

Pap Kinga Marjatta: Az Élet ünnepe (részlet)

Forrás: evangelikus.hu, fotók: Mohai Tamás

Budapest – Budahegyvidék – Örökélet vasárnapján a budahegyvidéki templomban gyűltek össze a Budai Egyházmegye énekkarai, hogy hatvanöt év után megújult formában, közösen tegyenek tanúságot a bennük élő reménységről.

A dr. Ecsedi Zsuzsanna, az egyházmegye új zenei felelőse által megálmodott énekünnep programjában nyolc együttes önálló szolgálattal mutatkozott be, két további kórus tagjai pedig az összkarhoz csatlakoztak. […]

Az este során mindvégig megtapasztalható volt a Budai Egyházmegyében zenével szolgáló generációk egybefonódása. Két énekkar is Sulyok Imrétől választott művet: az áldott emlékű kelenföldi kántor, Kodály-tanítvány zeneszerző generációja személyes példájával alapozta meg azt a minőségi igényt, amellyel ma is közelítünk a templomi szolgálathoz. Imre bácsi 1980-ban adta át a kelenföldi énekkar vezetését Bence Gábornak, aki most is lendülettel vezette csapatát. Jómagam másfél éve vehettem át Gábortól az általa alapított és huszonkét éven át irányított Fővárosi Protestáns Kántorátus vezetését. Stafétaváltás zajlott le a budavári gyülekezetben is: nemrégiben Hacknauer Bettina értő vezetésével kapott új lendületet a Schütz-kórus szolgálata – hallgatóként jelen volt ugyanakkor Csorba István alapító karnagy, aki 55 évig vezette az énekkart és az első alkalomtól, 1954-től kezdve részt vett a Budai Egyházmegye (akkor még Cantate-vasárnapi) kórustalálkozóin. Thurnay Viola kelenföldi énekkaros társaink gyermekeként szemünk előtt nőtt fel: most a Magyar Rádió Énekkarának felnőtt tagjaként vezényelte szuggesztíven a Pax et Bonum együttest. […]

A Johannita Lovagrend adventi csendesnapja – Napközi imaóra a Fővárosi Protestáns Kántorátus szolgálatával

Istentiszteleti rend: 648

EÉ 137 Jer, tárjunk ajtót még ma mind

1. vers Hermann Stern (1912–1978), 3. vers Burkhart M. Schürmann (1972–) és 5. vers Csorba István (1935–)

Köszöntés, bemutatkozás

Közös éneklés

- Jacques Berthier (1923–1994): Jubilate Deo kánon (Zsolt 100)

- EÉ 133 Ó jöjj, ó jöjj, Immánuel, 2. és 4. vers kórussal

GyLK 803 Jöjj, áldott nagy királyunk – Kaspar Othmayr (1515–1553)

Invokáció

GyLK 685 24. zsoltár adventi antifónával

EÉ 321 / 121. genfi zsoltár – Csomasz Tóth Kálmán (1902–1988)

Igeolvasás helyén: Michael Praetorius (1571–1621): Küldé az Úr Isten

Responzórium

EÉ 361 Szép, fényes hajnalcsillagom – Hugo Lepnurm (1914–1999)

Verzikulus

Motetta: Tóth Árpád (1982–): O, magnum mysterium

Ó, nagy misztérium és csodálatosan szent esemény, hogy az emberré lett Istent jászolában fekve láthatjuk. Ó, boldog Szűz, akinek méhe hordozhatta Urunkat, Jézus Krisztust. Alleluja.

Imádság helyén: Náray Máté (1988–): Kyrie

Uram, irgalmazz. Krisztus, kegyelmezz, Uram, irgalmazz.

Benedicamus

EÉ 156 Jöjj, Isten népe, áldjuk őt – Leonhart Schröter (1532–1601)

Ünnepi istentisztelet a templom felszentelésének 25. évfordulóján

A kántorátus nőikarának szolgálata:

Csomasz Tóth Kálmán (feldolg.): 84. genfi zsoltár

Gárdonyi Zoltán (feldolg.): Új világosság jelenék

A farkasréti templom felszentelésének 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepi, hálaadó istentiszteleten igét hirdetett Kovács Mihály ny. református esperes, köszöntőt mondott Missura Tibor ny. evangélikus lelkész.